Messze nem a kedvenc filmem az „Idétlen időkig”, de most mégis elgondolkodtam a koncepción: ugyanazt a napot kell leélnünk újra és újra. Egyik kedvenc filmsorozatomban, a Supernaturel-ben is van egy ilyen rész. Ott az egyik testvérnek a végtelenségig kell végignéznie minden egyes napon, hogy a bátyja meghal. Neked újra és újra átkell élned azt a napot, mégpedig úgy, hogy te nem felejtesz, neked nem új minden nap, csak a környezetednek.
Az „Idétlen időkig” c. film persze vicces és happy end a vége, de én elgondolkodtam, hogy vajon melyik lenne a legszörnyűbb nap az életemben, amit semmiképpen nem akarnék újra és újra átélni, illetve melyik lenne az a nap, amit szívesen átélnék újra és újra.
Nagyon nehéz kérdés. Vannak édes emlékeim, amelyekre szívesen emlékszem, és vannak keserves, fájdalmas napok, amiket jó lenne kitörölni.
Abba is nehéz belegondolni, hogy hogyan élném le az egyetlen, utolsó napomat, ha tudnám, hogy másnap meghalok, de abba még nehezebb, hogy hogyan élném azt a napot, ami újra és újra megismétlődik.
És ha ez a mai nap lenne?
Egész életemben az értelmetlenség zavart a legjobban: legyen értelme az életemnek, a mindennapjaimnak, a kapcsolataimnak. Úgy akarok élni, hogy annak nyoma legyen, persze pozitív értelemben.
A mai napomat ennek megfelelően élem?
Márk 13: 31-33. „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki sem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Vigyázzatok, legyetek ébren, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!”
Ez nem fenyegetés, inkább figyelmeztetés, hogy olyannyira számít, hogy mit teszünk, hogy annak az örökkévalóságra lehet hatása.
A Supernaturel-ben Sam hiába próbálja több száz alkalommal megmenteni a bátyját, Deant, nem sikerül neki, mert lehetetlen. Ennél szörnyűbb és megterhelőbb érzést nem tudok elképzelni: végignézni, végigélni valaki halálát újra és újra úgy, hogy mindig próbálkozol, de soha nem sikerül…
Vajon hogy látom magamat? Vajon hogyan lát Isten engem? Hagyom magam megmenteni? Vajon hogyan látom az embereket körülöttem? A legtöbb embert nem érdekli Isten vagy Jézus. Pedig egy nap biztosan lesz, amikor mindenki hinni fog, nem lesz kivétel. Mindent megteszek az emberek meggyőzésére? Vajon én hol állok akkor?
Nem tudom melyik napot választanám, melyiket élném át újra és újra szívesen, de egyet egészen biztosan tudok: mindegy melyik nap lesz az, de olyan nap legyen, amikor tele vagyok hittel!
